Lépés
Négyütemű mozgás. A ló a következőképpen helyezi lábait, és ezt a sorozatot újra meg újra megismétli: jobb elülső, bal hátulsó, bal elülső, jobb hátulsó. A ló egyenletes ritmusban lép, átlós sorrendet követve. Lépésben a hátulsó lábaknak az elülső lábak patanyomába kell lépniük.
Ha a ló ellazult, akkor a lépései is hosszabbak lesznek. Most már a hátulsó lábak az elülső lábak nyomdokain túlra is léphetnek. Ha egy ló lépésben ficánkol, poroszkálásra válthat. Ez azt jelenti, hogy az azonos oldali lábaival lé egyszerre. Néhány lófajtával vele születik a poroszkáló járás, illetve követelmény is.
Ügetés
Ügetéskor az átlós lábak dolgoznak együtt, így két erélyes patadobbantást hallunk. A két átlós lábat, amelyek tehát keresztben állnak, egyszerre indítja előre a ló, és egyszerre emelkedik fel róluk. A bal mellső láb lép a jobb hátulsóval, a jobb mellső a bal hátulsóval. A lábváltást a lebegés követi, mivel az egyik lábpár már elemelkedett a földről, amikor a másik még nem érkezett meg.
Vágta
Háromütemű ugrások sorozata. Minden egyes ugrást lebegő szakasz követ. Tehát: pa-da-dam- lebegés, pa-da-dam- lebegés, pa-da-dam-lebegés stb.
Első szakasz: a ló az elülső lábaival felemelkedik, testsúlya a hátulsó, erősen behajlított lábán van, de csak az egyik hátulsó láb viseli a teljes testsúlyt.
Második szakasz: itt egészen kiegyenesedik a ló, a testsúlyát az átlós lábak egyik párja viseli, például bal mellső és a jobb hátulsó láb.
Harmadik szakasz: az egyik elülső lábára érkezik, és kizárólag ez a lába hordja a teljes testsúlyt.
Negyedik szakasz: most mind a négy lába a levegőben van, ezt nevezzük lebegésnek. A vágtában a mellső és hátulsó lábak sohasem érkeznek egymás mellé, hanem az egyik oldal lábai mindig kicsit előrébb nyúlnak, mint a másik oldalé. Az egészet, attól függően, hogy a pályán milyen irányba lovagolnak, illetve, hogy melyik lábbal indít a ló, jobb kézre vagy bal kézre vágtázásnak nevezzük. Általában a belső lábak mindig előbbre lépnek. Ha nálad ez fordítva van, és külső lábak nyúlnak előbbre, valószínűleg valamelyik parancsot rosszul adtad ki. Ezt a jármódot nevezzük hamis vágtának, néha szokták feladatnak is adni, illetve haladó díjlovaglók gyakorlata is. |